6 kép

eloszoba.jpgkonyha.jpgtervek_1.jpgtervek_2.jpgtervek_3.jpg

tér és bútortervezés

Munkám során elsődleges feladatomnak tekintem a lehető legoptimálisabb térszervezést. A különféle helységek egymáshoz való kapcsolata, a tárolási és tartózkodási helyek megfelelő kialakítása az első lépés. Evvel szoros összefüggésben az élettér színharmóniája, a struktúrák megálmodása, valamint a burkolati tervek elkészítése. Másod sorban a szükséges világítási és elektromos tervek megrajzolása, és az esetleges gépészeti változtatások egyeztetése.

Sok estben a lakások olyan méretekkel rendelkeznek, melyek a sztenderd méretű,  kereskedelemben kapható bútorokkal nem szerencsésen rendezhetők be. Így kapcsolódik be munkámba az egyedi bútorok megtervezése és az asztalos tevékenység. Sőt, az eddigi tapasztalatok alapján döntő fontosságú az ilyen jellegű munka.

3 kép

2.jpg3.jpg

feng shui tanácsadás

Korunk egyik legújabb igénye a belső terek feng shui szerinti áthangolása, ennek megfelelő térrendezés. Miután ez a tudomány a keleti kultúrából származik, sok esetben ütközik az európai építési stílusokkal. Természetesen ennek ellenére nem lehetetlen a két irányzat együttes alkalmazása. Én is igyekszem munkáimban használni minél szélesebb körűen - legfőképp, ha felkérést is kapok rá.
Mindkét esetben a térharmónia a lényeg, azonban a feng shui - ban még több a kötöttség. A kínaiak sok olyan dolognak jelentőséget tulajdonítanak, amire mi európaiak nem is gondolnánk. Legyenek azok éles tárgyak, különféle területekhez tartozó színek, vagy akár az anyagok struktúrája.

5 kép

bontas.jpgepites.jpglefolyo.jpgket_munkafazis_kozott.jpg

generál kivitelezés

Már az előzőekben is megemlítettem, hogy munkáimat végigkísérem az első lépésektől az utolsó fázisig. Legszerencsésebb dolgom akkor van, ha a saját - már jól összeszokott - szakembergárdámmal állhatok megrendelőim rendelkezésére.
Az átalakítások sokszor elengedhetetlen velejárója, hogy a víz- és villanyvezetékeket fel kell újítani, újabb kiállási lehetőségeket kell létrehozni, vagy régieket megszüntetni. Ez természetesen már vonzza a következő lépést, a hideg - és meleg burkolást, valamint a festést. A régi kárpitos bútorok is kaphatnak új ruhát, így nem kell kidobnunk az esetleg szívünknek kedves tárgyakat. Megfelelő felújítással ismét teljes jogú tagjai lehetnek új enteriőrünknek.
Amennyiben igény merül fel, a lakástextíliák méretre varrásában, díszpárnák és egyéb textil alapanyagú kiegészítők elkészítésében én magam is csatlakozom az iparosokhoz.

 

szín és dekorációs tanácsadás

2010. augusztus 23-tól egy új, ingyenes szolgáltatással - szín és dekorációs tanácsadással - szeretnék segíteni azoknak az érdeklődőknek és vásárlóknak, akik igényt tartanak rá. A COLOR-LAND festék szaküzletben (Budapest, X. ker. Jászberényi út 82/c) minden hétfő délelőtt 9 és 13 óra között, valamint csütörtök délután 13 és 17 óra között megtalálható leszek, s állok az Ön(ök) rendelkezésére.

Az üzletben mintafalakon megtekinthetik a ma divatos, különleges festékeket és különféle felhordási módjukat, felvilágosítást kaphatnak ezek elkészítési technikájáról, hogy a vállalkozó kedvűek önállóan - szakember nélkül - is elkészíthessék megálmodott életterüket.

Minden típusú (falra, fára, fémre való) és jó minőségű festék megtalálható, ezen felül különféle tapéták és dekorációs elemek nagy választéka várja az építkezőket és lakásfelújítókat.